Egy
2011-ben készült felmérés szerint, nem csak, hogy elmarad a vidékiek fizetése a
fővárosban dolgozó emberekétől, de a pályakezdő vidékiek bére a legalacsonyabb
az országban.
Megyénként
vizsgálva a helyzetet a Békés megyében dolgozó, (legifjabb) 17-24 év közötti
korosztály keresete a legalacsonyabb: havi 112 ezer forintos átlagjövedelem.
További nyolc megyében (Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád,
Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy, Zala) a helyzet
valamivel jobb, de a havi átlag jövedelem itt is 200 ezer forint alatt marad.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, egyik korosztály fizetése sem kielégítő, hiszen
a legfiatalabbak átlagosan 126 ezer forintot kapnak, a 24 és 35 év közöttiek
180 ezer forintot, míg a legidősebb korosztály is csupán 190 ezer forintot
keres havonta (átlagosan). Tolna megyében a legfiatalabbak (17-24 év) 134 ezer
forintos, Győr-Moson-Sopron megyében 147 ezer forintos, míg Somogy megyében 127
ezer forintos havi fizetéssel rendelkeznek. Elmondható tehát, hogy mindenhol a
pályakezdők fizetése a legalacsonyabb, de a legtöbb helyen a többi korosztály
sem rendelkezik az átlagos, havi 200.000 Ft-os fizetésnél magasabb
jövedelemmel.
Pest
megyében a legfiatalabb, pályakezdő korcsoport 145 ezer forintot, a 25-34 év
közöttiek 220 ezer forintot, a 35-44 év közöttiek 215 ezer forintot, a 45-54 év
közöttiek átlag 191 ezer forintot, míg az 55 év felettiek havonta átlagosan 220
ezer forintot visznek haza.
A
havi átlagos nettó jövedelmet a lokális tényezőkön túl az is befolyásolja, hogy
melyik oktatási rendszerben, milyen képzés típust végeztünk. Forrás
Képzés típusa
|
Átlagos havi nettó jövedelem
|
Osztatlan képzés
|
144.500.-
|
Hagyományos egyetemi képzés
|
165.500.-
|
Hagyományos főiskolai képzés
|
137.000.-
|
BSc/BA - alapszakos képzés
|
129.600.-
|
Teljes minta
|
146.000.-
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése